Sosem értettem a horror filmek rajongóit: valami olyasmit szeretnek, és vesznek magukhoz újra meg újra, amitől sokan mások távol tartanák magukat. Én nem keresem az alkalmat arra, hogy megijedjek. A horror filmeket fura módon azonban egy másik ok miatt nem szeretem: nagyon sokszor szimplán csak véres, gusztustalan vagy kegyetlen jelenetek vannak benne, vagy pedig hirtelen felbukkanó hangok és képek. Ez undorkeltés és ijesztgetés, nem horror. Én azt úgy képzelem el, hogy a hangsúly a nyomasztó légkörön, a feszültségen, és a testet nem öltő rettegésen legyen. Ez az, amit elvárok, és mégis kerülök, mert azért nem annyira jó móka felnőtt emberként nem merni elaludni/kinézni az ablakon/tükörbe nézni, hátha valami nyilvánvalóan a képzeletem szőtte rémség nézne vissza.
Szóval most felsorolok pár filmet, amik horrort ígértek, de mégsem szállították, illetve olyanokat, amik nem ezt ígérték, és mégis félelmet keltettek.
Van egy olyan ág, ami rettegést ígér, de csak gusztustalanságot szállít. Ennek a királya (bár erre nem kéne büszkének lennie rá) a véletlenül látott
Cabin Fever/Kabinláz, amiben rengeteg ostoba viselkedés, rothadó végtagok, hányás és egyéb undormány van, de félelem semennyi. Ebből én nem kérek.
Aztán van, ami feszültséget ígér, de itt is inkább a vér, meg az ilyen látvány uralkodik, pl. a híres
Saw/Fűrész, ami szerintem inkább egy torture pornnal vegyített krimi. Jó film (legalábbis az első rész), de ha egy szobába bezárt csoport élet-halálra menő döntéseit kell figyelnünk, akkor inkább a
The Killing Roomot, a
Kockát vagy a
Das Experimentet ajánlom.
Aztán vannak filmek, amik nem ezt ígérik, és mégis szinte csak erről szólnak, lásd a
Passiót vagy az
Apokaliptikót. Eme két film egyedüli erényének a holt nyelvek felelevenítését tartom.
Meg persze vannak a tipikus horror filmek, azon belül is a zombi filmek, ezeket ha lehet, elkerülöm, mert általában csak vérengzésről meg menekülésről van szó bennük. Azért akadnak érdekes darabok: a
Resident Evil nem túl emlékezetes, de a lézerszoba jelenet nagyon is; a
[REC] nem félelmetes, de érdekes szemszöge van; a
28 nappal később pedig szerintem nagyon friss és új szemszögből közelíti meg a már szinte kiüresedett műfajt. De még ezek hatása sem tartott túl sokáig. Az
I Am Legend nem tipikus horror, a moziból kijövet azonban mégis alaposan megnéztem minden sötét sarkot és utcát, és szigorúan lámpafényben maradtam.
Az erős hangulatért nem csak a félelem lehet felelős (Pitch Black, vagy a sokak által szídott, de szerintem nagyon "hangulatos" The Texas Chainsaw Massacre/A texasi láncfűrészes). Miért? Mert a szereplők egynémelyike jellemel bírt, és sajnáltam őket. Ezt valahogy mintha sokszor kifelejtenék a filmkészítők.
 |
| A texasi láncfűrészes. Ebben lehet aggódni a szereplőkért |
Ha már klasszikus horror felállásnál tartunk (egy vagy több gonosz ember/lény), akkor szerintem minél kevesebbet mutatnak a fenyegetésből, meg a halálesetekből, annál jobb lesz, mert ha nem látvánnyal ijeszgetnek, akkor a hangulattal kell. Erre két nagyon jó példa az
Alien/A nyolcadik utas a halál, meg a
The Thing/A dolog. Jó, persze, a lényeket itt is látjuk, meg szinte minden egyes tag halálát is, de a film nagy része azzal tellik el, hogy megpróbálnak rájönni az ismeretlen rettegés kilétére, meg ha nem is túljárni az eszén, de valahogy túlélni. Az Alien sorozat a számomra nem kedvelt irányba ment el
a második résszel, ami lényegében csak darálásról szól, meg ahogy hallom, a tavaly kijött
The Thing előzményfilm is hűtlenné vált: a paranoid és klausztrofóbb hangulat helyett inkább csak a látványra, meg a tipikus ijeszgetésre mentek rá. Ezt az
"így készült" klippet azonban nem nézném meg még egyszer. Egy kicsit visszakanyarodva, a paranoid alatt nem azt értettem, hogy vajon melyik fa mögött bújkál a mumus, és mikor ugrik elő, hanem, hogy egyáltalán létezik-e, és ha igen, hol, és ki valóban az, akinek gondolja magát, és még az egyértelmű hős mibenléte is bizonytalan.
 |
| Az űrben senki nem hallja sikolyod. Érted, mivel a hang nem terjed légüres térben... mindegy |
Vannak olyan filmek, amik egyáltalán nem riogatós filmnek indulnak, de utánuk mégis alig tudtam elaludni. Az egyik az ártatlan, misztikus-nyomozós történetnek ígérkező
The Mothman Prophecies/Megszólít az éjszaka, ami még egy rendes 18as karikás besorolást sem kapott, ráadásul Richard Gere a főszereplője, és mégis majdnem befostam rajta. Ez nagy részben annak köszönhető, hogy még nagyon fiatal voltam, részben viszont annak, hogy van benne egy titokzatos nem evilági lény, aminek a szándékai ismeretlenek. A másik a
War of the Worlds/Világok háborúja, ami pedig egy katasztrófa filmnek ígérkezik, és az is. Ennek a félelemfaktorát gondolom az adja, hogy egyrészt egy ember szemszögéből tapasztaljuk az idegenek invázióját, és nem nagytotálban, másrészt pedig mert az idegenek kegyetlenek, részvéttelenek, kikerülhetetlenek, és az egész Föld kipusztításával fenyegetnek, nagyon hatásosan. Még a
The Village/A falut is megemlítem, amit Shyamalan már hanyatló korszakában alkotott (igaz, a Hatodik érzék nem fogott meg hírneve ellenére, és nem csak azért, mert
ismertem a csavart), úgy tartogatott számomra meglepetéseket, hogy a lényeket sosem látjuk totálban.
Legvégül kakukktojásként megemlítek egy X-akták részt, a "Jose Chung's From Outer Space"-t. Ez az egyetlen rész, amit végig láttam, mert már a kezdőzenétől feláll a szőr a hátamon, ebbe viszont a felénél kapcsolódtam be, és azért maradtam, mert nagyon vicces. Igen, vicces, meg abszurd.
Kommentben meg lehet írni, kinek mi tetszett, meg hogyan viszonyul a témához. Lehetőleg spoilermentesen.
