A szerda egy olyan nap, amit a jómunkás többség képtelen beosztályozni. Ahhoz túl korai, hogy már ezen a napon ünnepeljük a hétvégét, ahhoz viszont késő, hogy bánkódjunk. Új rovatot indítok, Monoton Szerda néven. A hét harmadik napján minden alkalommal egy instrumentális, vokálmentes zenével fogom szolgáltatni a talpalávalót. Rögtön anomáliához érkeztünk, mert a mai választás a legcsekélyebb mértékben sem mondható monotonnak, sőt duzzad a változatosságtól.
A mai napra a sors keze egy olyan elektronikus gyöngyszemet nyújtott át nekem, amivel 2010 nyarán már egészen egyszerűen képtelen voltam betelni. A dallama pofon egyszerű, játékosságának és mindent magával söprő energetikájának köszönhetően gyakorlatilag all-time élet háttérzenének is szólhatna. Az underground sikereken való túllépés nem jött össze Labergenek, de talán ez az alkotás pozitívuma! Koffein helyett fogyasszátok ezt, egészséggel!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése