A számokról azt lehet elmondani, hogy nem túl kiemelkedőek, legalábbis hangerő és tempó tekintetében, és egy-egy szám ugyanazt a témát ismételgeti folyamatos építgetések közben.. Az egész mégis összeáll egy kellemes egyveleggé. Ezt az első szám, az Angel Echoes remekül képviseli. A második szám, a Love Cry azért mégis csak kilóg a sórból, a kissé éterien szóló elektronikus búgással (és időnkénti recsegéssel), amit a későn becsatlakozó dob ugyan elnyom, de nem uralkodik rajta. A felétől pedig egy lágy női vokál is megszólal, és mikor már pont azt éreznénk, hogy ennél nyugisabb nem is lehetne, a szám újabb hangsávokat kapva felgyorsul, és sötétebbé is válik. Zseniális, ez a kedvencem.
A melodikus hangzás végig jellemző az albumra, de ugyanúgy a kísérletezés is. A Sing akadozó ütemeivel Gold Pandára hajaz, és ha ez nem lenne elég wonkys, még idegborzoló zörejek is meglapulnak (sokakat kiborít, ha egy szám úgy szól, mintha az áramkörök néhol megszakadtak volna, és az egészet mintha egy húsz éves, már régen kidobásra érett cuccon vették volna fel, nekem viszont bejön), na meg persze az elkerülhetetlen, értelmetlen női hümmögések és dúdolások. Utoljára a Plastic People-t emelném ki, ami határozott ütemeivel Bonobóra emlékeztet.
Egyedüli kivetnivalóm csak az, hogy mindössze kilenc szám található meg, jobban mondva nyolc, egy rövidebb interlude miatt. Egyébként pompás darab, már sokadszorra pörgettem végig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése