Lefekvés előtt a tengerentúlról mutatok nektek egy nagyon szép klippet Styles P tolmácsolásában. Ahol az Angyalok alszanak.
2012. március 22., csütörtök
friss hazai: Bobakrome - Ájjál Be
Az Egérvezér Karácsonykor a számunkra legkedvesebb módon köszöntött fel minket, azóta sem tétlenkedik holmi naplopással. A mai napon életjelet adott arról, hogy bizony készülődik a BK4 lemez!
2012. március 21., szerda
FIREDOG without fucking genre limit part7
A magyar dub szcéna jól ismert alakja FIREDOG még 24 órája sincs, hogy elkészítette legfrissebb válogatás anyagát. A munka "without fucking genre limit" nevet kapta, mely alapján joggal gondolhatjuk itt aztán tényleg nem lesznek műfaji határok. Győződjetek meg erről ti is, bökjetek a narancssárga háromszögre és élvezzétek a bő egy órás set-et!
2012. március 20., kedd
Napi kurvajó: Lana Del Rey - Blue Jeans (Gesaffelstein Remix)
Mi van, ha egy melankólikus pop énekes dalát összekeverjük egy ismeretlen, sötét munkáiról ismert dj-vel? Ezt az eredményt senki nem tudta volna megjósolni: Lana Del Rey "Blue Jeans" c. balladáját Gesaffelstein egy sokkal dallamosabb és még rádióbarátabb verzióban dolgozta fel (egy pár másodperces fenyegetést leszámítva a 3. perc környékén).
2012. március 19., hétfő
The Grey - Fehér Pokol (2011)
A The Grey - Fehér pokol előzetese anno megfogott (van egy magyar feliratos tréler is, de az rohadtul spoileres) és jó kritikákat hallottam róla, főleg, hogy a Rotten Tomatoes így foglalta össze: "The Grey is an exciting tale of survival, populated with fleshed-out characters and a surprising philosophical agenda." Micsoda? Hogy egy túlélős filmben legyen valami filozofálás, ami még meglepő is?
Az alapfelvetés a következő: van egy saját terhét cipelő főhős, Ottway (Liam Neeson), aki miután lezuhan az alaszkai semmi közepén, kénytelen a túlélőknek határozottságot és élni akarást mutatni. Ugyanis ő pont ahhoz ért, ami a legnagyobb fenyegetés a vadonban: a farkasokhoz. Innentől pedig megpróbálnak valahogy túlélni, esetleg megmenekülni.
Mint az idézett összefoglaló sejteti, nem dúskál az akcióban, nem rohannak a farkasok elől non-stop (ez nem is lenne valósághű: egy ember kábé öt percig tudna futni, mielőtt elkapnák), hanem lassan folyik a tempó. Persze a fenyegetés mindig ott van, amikor pedig megjelenik, akkor jön az adrenalin zuhany. Utóbbi leginkább a rendezői/kamera munkának köszönhető: amikor akció van, akkor mi is úgy érezzük, hogy ott vagyunk a közepében. És még ennél is több, szinte költői jelenetek vannak, pl. a repülőgép zuhanásakor, ami nagyon ötletes (hasonló már előfordult a True Bloodban: S01E11); ez a trailerben is benne van. Illetve amikor valaki meghal, az gyomorba vágóan megérintő (kár, hogy a többiekben nem hagy érzelmi nyomokat).
Liam Neeson az utóbbi években bebizonyította, hogy kora ellenére (most nyáron lesz 60 éves) tökös akcióhős tud lenni (ki látta előre?). Itt ugyan nincsenek autós üldözések és pisztolypárbajok, de a túlélők között így is ő a legrátermettebb. A többiekről sokat nem tudok mondani: van kedves altruista, a kötelező néger, a nagyszájú idióta, és a folyton kritizáló. Csak az utolsó kettő emlékezetes, a kötekedő fickó meg még inkább, mert a klisés szerepe később egy meglepő fordulattal megváltozik.
A másik féllel kevésbé vagyok elégedett. Leginkább a farkasok miatt néztem meg a filmet (ki nem?), de ez elkövette a cápás filmek hibáját: démonizálja ezeket az állatokat. Nem elég, hogy irreálisan kurva nagyok (a Game of Thrones készítőinek üzenem, hogy a második évadban a rémfarkasoknak legalább ekkoráknak kell lenniük), túlzóan hangos és fenyegető a morgásuk, és olyan gonosz intelligenciájuk van, mint a Jurassic Park raptorjai. A farkasok kétségtelenül okosak, de hogy ördögi gerillataktikát alkalmazzanak, tesztelgessék az embereket, meg pusztán az élvezet kedvéért öljenek, nem hogy téves, hanem mint említettem, démonizáló. Szegényeket eddig is irtották, és ezen a film a legkevésbé sem segít. Hazánkban egykoron őshonos volt, most már csak véletlenül tévednek ide. "Szerencsére ma már Magyarországon is védett, azaz a délről és északról átkóborolt egyedeket nem lövik ki automatikusan." Az egyik számító, hidegvérű és kegyelmet nem ismerő gyilkológép, a másik egy félreismert, veszélyeztetett állatfaj.
Ez eddig sztandard túlélős film, a szokásos ismeretterjesztéssel, pl. nézz a farkas szemébe, ne kerülj az odújuk közelébe, satöbbi (nem tudom, ezek közül mennyi az igaz. Ha legközelebb Alaszkába indulnék, nem hagyatkoznék kizárólag erre), ami pl. a The Edge - A vadon foglyaiban is megvolt. Amennyivel többet nyújt ez a film, az a filozófiai tartalom: Isten léte és szerepe, túlvilág, az (egyéni) élet értelme, és hogy minden esetben küzdeni kell-e az életért. Míg utóbbi kérdés egész jól meg van fogalmazva Ottway meg Diaz esetében, a többinél úgy éreztem, hogy nem igazán illik ide, hogy az író mindenképpen akart mondani valami mélyet, csak nem találta a megfelelő eszközt hozzá, meg maga sem töltött túl sok időt ezek gondolkodásán. A befejezés módját is erőltetettnek vélem (a végefőcímet meg kell várni, mert utána van egy kis extra, ami segíthet az értelmezésben), bár látok benne fantáziát. Mindez nem lehet újdonság, hiszen az író/rendező, Joe Carnahan, korábbi munkáiban is (Smokin’ Aces – Füstölgő ászok, The A-team – A szupercsapat) megfigyelhető a komolyságra törekvés, amit valahogy mégsem tud elérni.
Verdikt: nem egy rossz film, de persze minden egyéni ízlésen múlik. Jó a rendezés, az akciójelenetek magukkal rántanak. Tetszik, hogy nem egyszerű, sablonos túlélős filmet akartak csinálni, hanem valami extra töltetet beletenni (a Sunshine - Napfény jut eszembe, bár abban nem voltak explicit filozofálások). Aki szereti az ilyen történeteket, annak ajánlom. Filozófia és filmszakosoknak, illetve túrázásban, élővilágban járatosoknak azonban nem; előbbieknek azért, mert sekélyesnek és erőltetettnek vélnék, utóbbiak meg pontatlannak és valószerűtlennek. Mindenesetre még jobb film lenne, ha nem ezen rendező kezei alól került volna ki.
Az alapfelvetés a következő: van egy saját terhét cipelő főhős, Ottway (Liam Neeson), aki miután lezuhan az alaszkai semmi közepén, kénytelen a túlélőknek határozottságot és élni akarást mutatni. Ugyanis ő pont ahhoz ért, ami a legnagyobb fenyegetés a vadonban: a farkasokhoz. Innentől pedig megpróbálnak valahogy túlélni, esetleg megmenekülni.
Mint az idézett összefoglaló sejteti, nem dúskál az akcióban, nem rohannak a farkasok elől non-stop (ez nem is lenne valósághű: egy ember kábé öt percig tudna futni, mielőtt elkapnák), hanem lassan folyik a tempó. Persze a fenyegetés mindig ott van, amikor pedig megjelenik, akkor jön az adrenalin zuhany. Utóbbi leginkább a rendezői/kamera munkának köszönhető: amikor akció van, akkor mi is úgy érezzük, hogy ott vagyunk a közepében. És még ennél is több, szinte költői jelenetek vannak, pl. a repülőgép zuhanásakor, ami nagyon ötletes (hasonló már előfordult a True Bloodban: S01E11); ez a trailerben is benne van. Illetve amikor valaki meghal, az gyomorba vágóan megérintő (kár, hogy a többiekben nem hagy érzelmi nyomokat).
Liam Neeson az utóbbi években bebizonyította, hogy kora ellenére (most nyáron lesz 60 éves) tökös akcióhős tud lenni (ki látta előre?). Itt ugyan nincsenek autós üldözések és pisztolypárbajok, de a túlélők között így is ő a legrátermettebb. A többiekről sokat nem tudok mondani: van kedves altruista, a kötelező néger, a nagyszájú idióta, és a folyton kritizáló. Csak az utolsó kettő emlékezetes, a kötekedő fickó meg még inkább, mert a klisés szerepe később egy meglepő fordulattal megváltozik.
A másik féllel kevésbé vagyok elégedett. Leginkább a farkasok miatt néztem meg a filmet (ki nem?), de ez elkövette a cápás filmek hibáját: démonizálja ezeket az állatokat. Nem elég, hogy irreálisan kurva nagyok (a Game of Thrones készítőinek üzenem, hogy a második évadban a rémfarkasoknak legalább ekkoráknak kell lenniük), túlzóan hangos és fenyegető a morgásuk, és olyan gonosz intelligenciájuk van, mint a Jurassic Park raptorjai. A farkasok kétségtelenül okosak, de hogy ördögi gerillataktikát alkalmazzanak, tesztelgessék az embereket, meg pusztán az élvezet kedvéért öljenek, nem hogy téves, hanem mint említettem, démonizáló. Szegényeket eddig is irtották, és ezen a film a legkevésbé sem segít. Hazánkban egykoron őshonos volt, most már csak véletlenül tévednek ide. "Szerencsére ma már Magyarországon is védett, azaz a délről és északról átkóborolt egyedeket nem lövik ki automatikusan." Az egyik számító, hidegvérű és kegyelmet nem ismerő gyilkológép, a másik egy félreismert, veszélyeztetett állatfaj.
 |
| Egy szürke farkas |
Ez eddig sztandard túlélős film, a szokásos ismeretterjesztéssel, pl. nézz a farkas szemébe, ne kerülj az odújuk közelébe, satöbbi (nem tudom, ezek közül mennyi az igaz. Ha legközelebb Alaszkába indulnék, nem hagyatkoznék kizárólag erre), ami pl. a The Edge - A vadon foglyaiban is megvolt. Amennyivel többet nyújt ez a film, az a filozófiai tartalom: Isten léte és szerepe, túlvilág, az (egyéni) élet értelme, és hogy minden esetben küzdeni kell-e az életért. Míg utóbbi kérdés egész jól meg van fogalmazva Ottway meg Diaz esetében, a többinél úgy éreztem, hogy nem igazán illik ide, hogy az író mindenképpen akart mondani valami mélyet, csak nem találta a megfelelő eszközt hozzá, meg maga sem töltött túl sok időt ezek gondolkodásán. A befejezés módját is erőltetettnek vélem (a végefőcímet meg kell várni, mert utána van egy kis extra, ami segíthet az értelmezésben), bár látok benne fantáziát. Mindez nem lehet újdonság, hiszen az író/rendező, Joe Carnahan, korábbi munkáiban is (Smokin’ Aces – Füstölgő ászok, The A-team – A szupercsapat) megfigyelhető a komolyságra törekvés, amit valahogy mégsem tud elérni.
Verdikt: nem egy rossz film, de persze minden egyéni ízlésen múlik. Jó a rendezés, az akciójelenetek magukkal rántanak. Tetszik, hogy nem egyszerű, sablonos túlélős filmet akartak csinálni, hanem valami extra töltetet beletenni (a Sunshine - Napfény jut eszembe, bár abban nem voltak explicit filozofálások). Aki szereti az ilyen történeteket, annak ajánlom. Filozófia és filmszakosoknak, illetve túrázásban, élővilágban járatosoknak azonban nem; előbbieknek azért, mert sekélyesnek és erőltetettnek vélnék, utóbbiak meg pontatlannak és valószerűtlennek. Mindenesetre még jobb film lenne, ha nem ezen rendező kezei alól került volna ki.
Pilvaker Összefoglaló: Fura Csé mellére került az arany kokárda
Mint bizonyára a médiából értesültetek róla, 2012. március 14-én (direkt egy nappal az 1848-as forradalom ünnepnapját megelőzően) rendezték meg remélem rendhagyó módon a Pilvaker rendezvényt. A kampány lényege körülbelül az volt, hogy magyar érzületű versekkel kellett nevezni a versenyre (természetesen Facebookon, hol máshol?). A Nemzeti Dal újragondolását kellett megírni, majd a legjobb tíznek, akiket beválogattak az élő programba, igényesen előadni. Két kategóriában próbálkozhattak a legelszántabbak: slam poetry és rap. Az összegyűlt 700 szórakozni vágyó színe előtt a szakmai zsűri végül a slam poetry kategóriában Színész Bob (Budapest), valamint rapben Fura Csé (Káva-Tatabánya). A Red Bull (és ez itt most a reklám helye! :)) példamutató módon felkarolta ezt a projektet, igényes összefoglaló videót készített az eseményről!
ropogós EP: Ozon - Timeframe (2012)
A mai estén, ismét egy rendhagyó Monday Session buli keretein belül mutatja be legújabb kiadványát az örökké aktív beatmaker, Ozon. A Timeframe névre keresztelt kiadvány bakeliten, limitált példányszámban jelenik meg a Legenda Records első munkájaként. 270 darabos megjelenésének köszönhetően méltán nevezhetjük exkluzívnak az anyagot. Az EP-n mindössze öt track kapott helyet, egy kellemes szusszanásnyi idő alatt végigélvezhető.
Tracklista:
A1 Timeframe
A2 Runaway
A3 Johnny's Morning Café
B1 Chrome Tone
B2 Nights And Days
A Tilos Rádió élő műsorban mutatta be az anyagot, egybekötve egy érdekes Ozon interjúval.
Tracklista:
A1 Timeframe
A2 Runaway
A3 Johnny's Morning Café
B1 Chrome Tone
B2 Nights And Days
A Tilos Rádió élő műsorban mutatta be az anyagot, egybekötve egy érdekes Ozon interjúval.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)