2011. szeptember 28., szerda

Eskmo - Eskmo (2010)

http://www.eskmo.com/music/eskmo-album-ninja-tune/

Mivel szerkesztőtársam hiányolja a ropogós tört ütemeket, gondoltam bemutatom Eskmo debütáló albumát. Ha annyit mondok, hogy Amon Tobin zenei tanítványának tekinthető (és nem csak azért, mert ő is a legendás Ninja Tune-tól jön), máris be lehet lőni a stílusát, de ha így nem mond sokat, ajánlom az album első számát (Cloudlight), ami egyébként az első kislemez is, ehhez híven pedig már az első fél percben megmutatja, mit is várhatunk az album többi részén:



A rákövetkező szám (We Got More) szintén kapott egy klippet, amit a végére tettem. Megítélésem szerint ez a két szám az album legerősebb pontjai, úgyis lehet mondani, hogy a támpillérjei. Utána Eskmo nagyjából egyenletes színvonalat hoz, amit két dolgot jelent. Először is, egyenletes minőség és stílus. Utóbbit leginkább úgy tudnám jellemezni, mintha 16 éves koráig rendes zenét nem hallgatott, és csak a konyhában fellelhető eszközökkel tudta feltalálni magát. Azokból a csörömpölésekből és zörejekből azonban igazi zenét sikerült összehoznia. Ebben érezhető Amon Tobin igazi hatása, Eskmo azonban szeret vokállal is dolgozni (itt azonban kettejük között különbség van: a mester legutóbbi albumán az emberinek tűnő éneket is úgy állította elő). Egy idő után azonban az egyenletes színvonal azt jelenti, hogy nincsenek meglepetések, és a számok meglehetősen ugyanúgy hangzanak - ami az ilyen fajta zenénél kicsit idegesítően hathat. Szerencsére azonban a sok csörömpölés közepette akadnak kellemesebb darabok, pl. a Siblings.

2011. szeptember 27., kedd

Kollektiva Loves: STYLE OF EYE @Corinvető, 2011.10.08.

Rég várt nagy kedvenc érkezik Magyarországra. A Kollektíva újult erővel vág bele a partiszervezésbe, legújabb projektjük a Kollektíva Loves az aláltaluk szeretett, becsült, tisztelt művészeket próbálja elcsalogatni budapesti helyszínekre. Elsőként a zseniális Style Of Eye-t fogjuk megkapni Svédországból. A stockholmi DJ elsősorban a house, a techno és a hagyományos electro határait próbálja összemosni egészen változatos hangulatú szerzeményeivel.
Kollektiva Loves


2011. október 8., szombat
Corvintető
23h-05h

Line-up:
STYLE OF EYE (SE)
Tmx, Fullstereo, Popbitch

Belépő: 1800 Ft (Belépés csak 18 éven felül!)




Yonderboi - Passive Control albumelemzés

Szeptember 23-án jelent meg 6 év kitartó, már-már lemondó hangulatú várakozás után Yonderboi sorozatban harmadik stúdióalbuma. A koncepció kidolgozottsága egyértelmű követelmény volt a hosszú várakozási idő miatt. A downtempo honi királyának munkássága, olyannyira felvilágosult jegyeket mutat, hogy szinte el sem hinnénk hogy magyar fiúról van szó. A magasfokú alkotói kötetlenségben megalkotott album megérkezett a lejátszómba. Pedáns diák módjára elkezdtem az előzetes felkészülést az anyagból, lemezkritikák, interjúk aztán hanyag iksszel zártam be az egész projektet. Új döntöttem maradok a hagyományos, már bevált módszeremnél és néha torz, néha egészen mélyen a szívemből jövő impresszióimat osztom meg veletek a lemezt párhuzamosan hallgatván a poszt bepötyögésével.
1. Sustainable Development
Az intróként funkcionáló első felütés tipikusan olyan alkotásra sikerült, amit mégegyszer semmilyen körülmények között nem fogok meghallgatni. Ha véletlenül egy tömött buszon beadná, direkt ilyen esetekre méretesre szabott Ipod playlistem, dühösen nyúlnék a farzsebembe és skippelném tova a szigorú attitűddel előadott monoton fecsegésre építő számot. 0/10

2. I Am CGI
Hangszerparádé, ez az első kifejezés, ami a track kiteljesedésekor eszembe jutott. Már itt érződik az albumon, amit Yonder is elmondott, többször átcsócsált cuccokról lesz szó. Ahogy berobban a trombita és letisztult repedt fazékként felcsendül, úgy éri el a szám fellegvári magaslatait. 8/10

3. She Complains 
Kissé befordultabb, halovány árnyképpel indító muzsika. Közel másfél perces reaktor ajtó nyitogatás után először csendül fel Charlotte Brandi finom orgánuma. A dobgép bemutatkozása kissé banálisra sikeredett (egyértelműen várható volt), kiállás, dobgép, kiállás. Klisé a szám, mégis meghallgatnám mégegyszer a leányzó énekhangja miatt. 7/10

4. Roast Pigeon
Várnátok, hogy a sült galamb a szátokba repüljön. Ez a unalomig kattogtatott demagóg szöveg egyáltalán nem illik ide, csak kedvem volt leírni. Végighallgatva a számot, mintha alapjaiban három különböző részből állna, akár harmadrészekre is metszhette volna a készítő. A nyennyegés kezdetekor kissé féltem, hogy nagyon elrepülünk Woodstock irányába, de magával ragadott az alkotás és nem vizionáltam bele semmiféle MGMT-t. 8/10

5. Paint Hunting On The Wall
Lírai gitárral kezd és lightos dubstep bontakozik ki belőle, jön másodszor Charlotte és egyelőre nem unom. Kiváncsian várom mikor fogom éppen azon felhúzni magam, hogy egy énekes, egy nyennyegős szám közé bekerül egy csak instrumentálisra építkező darab. Hogy lesz ez? 7/10

6. Brighter Than Anything
Élesen metszett ütem adja ennek a számnak az alapján aztán Nelly Furtado és Enya közös lánya vokálozza végig a nótát. Erős pálfordulás ahhoz képest, hogy a track elejei beat folytatásaként 3 erősen megfogalmazott Ol' Dirty Bastard versszakot is eltudtam volna képzelni. 6.5/10

7. Mono De Oro 
Spanyolosok előnyben vannak a cím értelmezésekor, google translate helyett elmondom, hogy Arany Majomnak is elnevezhette volna Yonderboi ezt a hetedik számot, ami rajtszámútól mindig sokat várunk. A videóklipet képzelek alá, élénk fantáziámat segítségül hívva. Turbános arany majmok foglalják el a Taj Mahal környékét, nem agresszíven (mint a Majmok Bolygójában), hanem barátságosan, játékosan. Ha rossz hangulatomban kap el ez a track, tuti csak mégjobban fel fog húzni pimaszsága. 7/10

8. Synchronicity 
Az a tipikus downtempóféleség, egészen addig míg Charlotte hosszú szőke göndör hajával (tulajdonképpen foglalmam sincs milyen a haja, éppenséggel lehet tar kopasz is...) kiáll az egyszemélyes rivaldafénybe és kristálytisztán felénekli a világbékét elősegítő mondanivalóját. Nagyon tiszta, nagyon felhőtlen, sehol egy kis magyar nyomor. 6/10

9. Inexhaustible Well 
Ez a szám azért nem jó délutáni alváshoz, mert amikor éppen a rózsaszín unikornisok szökkennének át a habzó patakon akkor jön be a képbe egy borzasztó diadalittas sample, ami olyan szinten sematikus, hogy ez a számot jól le fogom pontozni. Glitchként jól szét lehetne kapni ezt a számot, de az én lelkivilágomnak túl tiszta. 5/10

10. Come On Progeny 
Most úgy jól esne egy kis eldurvulás, mikor fog jönni? Már csak 2 track van vissza. Lágy hegedűből következtetek, hogy erre a nótára sem fogom beszakítani az éjjeli lámpámmal a 45 centis LG tévémet, bármennyire is jó lenne már indokot találni egy új beszerzésére. Na ez jól beárazza a tracket, nem is rá figyelek, hanem a vak televízió képernyőre. 5/10

11. After The Snap
Félek kései lesz a nagy javítás, egy kisfiú hadoválásra pedig olyan nehéz lesz felépíteni mint a Giza-i piramisokat lápos területen. Ez olyan outro féle, most már rájöttem. A végén megszólaló hegedűből kaphattunk volna egy kicsit. 6.5/10
Összegezve az albumot, Yonderboi bármennyire is nem szerette volna, van az albumnak egy íve. Charlotte Brandi csodálatos hangja bizonyítja, hogy még 2011-ben is összelehet kurkászni szép dolgokat a MySpace-ről. Az én ízlésemnek a Passive Control kissé fényes, kissé mesterkélt, kissé idealistikus a világ, ami lefest. Yonderboi túl sok időt tölt vagy a hangeszközei előtt vagy olyan helyeken, ahol nincs ekkora államadósság. Az ötödik boldog szám után már kívánta fülem a belga, német vagy angolszász ropogós tört ütemekre építkező elektronikus alkotásokat. Egyértelmű kihallatszik a 11 tracket tartalmazó albumról, hogy nagyon igényes, körültekintően felvett munka. Yonderboi muzikalitása megkérdőjelezhetetlen, alkotói egyediessége pedig erőteljesen megsüvegelendő. Ízlések és pofonok, simogatások és paraszt taslák, én vadabb dolgokra vágyok, lehet 5 év múlva megnyugszom...

Szeretném megköszöni az album ajánlását, Gellén Péternek!

2011. szeptember 26., hétfő

blogajánló: Labanc, az irodátlan irodista

Egy kedves ismerősöm blogját szeretném ajánlani Nektek, hűséges nemmakezdtem olvasóknak. Aki szereti a nem megszokott humort, aki unja már a három mosogép megy a sivatagban és a szőke nő, meg a zsidó, meg az orosz, meg a rendőr felmegy egy toronyba típusú vicceket, annak igazán tetszeni fognak ezek a klasszikus, három ábrából álló képregények. A szerző az alábbi képpen fogalmazza meg a blog hitvallását: Labanc történetei rendkívül rövidek, ám nagyon nem szólnak semmiről. Ezt fogom a labancvagyok.blog.hu-n rögzíteni.

Labanc, az irodátlan irodista blogja


Space Is Called 6 @A38 w/ Lunice (CAN) & Coco Bryce (NL)


Bár blogunkban mindig igyekszünk dinamikusak lenni és keresni az újító dolgokat, valamihez mégis ragaszkodunk. Letettük voksunkat a Space Is Called rendezvénysorozat mellett, így minden soronkövetkező etapról készül a kedvcsináló. Általában minden hónap végén szokott megtelni a tört ütemek kedvelővel az A38 állóhajó, most kicsit előbb, október 6-án kapjuk sorozatban a 6 SIC bulit.

Sztárvendégnak érkezik a messzi Kanadából az afroamerikai gyökereit letagadni képtelen Lunice. A fiatal előadó performanszaival már meghódította Európa összes menő klubját. Olyan előadók inspriálják munkásságát, mint az Ed Banger cuccot, J Dilla lágysága vagy Autechre régebbi anyagai.

A fenti szám alapján mélyre áshatjuk magunkat a tört glicht ütemek és a hiphop based beatek találkozásánál robbant lyukba. Kattog, prüntyög és épp ott száll el, ahol kell. A tavalyi spanyolországi Sonar-on maradandó alkotott Lunice, figyeljétek meg!


Coco Bryce Hollandiából érkezik az A38 színpadára. Műfajilag imádnivaló amit csinál, a bastard hiphopot kísérli meg ötvözni a glitch-hel és a dubsteppel, zenei orgiába állítva össze a hangokat.


 Line-up:

Lunice (CAN)
Coco Bryce (NL)
Cadik&Mango
Talib
frankakockas

Vizuál:
Kiégő Izzók

Első 100 elővételes jegy: 1000 Ft
Elővétel: 1500 Ft
A helyszínen: 2000 Ft