Először is, leginkább a pszichológia behaviourizmusnak nevezett ága foglalkozik ezzel, Pavlov kutyájával, meg egerekkel a labirintusban, meg majomszereplős tévésókkal - durván leegyszerűsítve.
De mi a büntetés, és mi a jutalom? Ezekben a kísérletekben főleg édesség és fájdalom a kombó. Mégis, van akinek nem mond semmit az édesség (macskák), a fájdalom pedig teljesen mást (mazochisták). Most hatalmas felismerést fogok megosztani veled: az a lényeg, hogy az egyén számára mi számít kellemesnek/kellemetlennek. Váó, nem mondod, gondolnád, de mégis, pl. amikor adnak valami gané melót, elkezdesz fintorogni, és már előre szenvedni, majd addig halogatni a dolgot, amíg lehet. A kellemetlenség viszont nem a munka része, hanem a fejedben van. Nem felvágásból szeretném idézni Mark Twain: Huckleberry Finn kalandjaiból (ugyanis nem olvastam) azt a jelenetet, amikor a kissrácot arra utasítja a nagymamája, hogy fesse le a kerítést, amihez természetesen semmi kedve. Erre odajön egy szomszédos, pénzzel kitömött srác, kezében egy menő
Vagy ott van a börtönrendszer, aminek ugye az lenne a feladata, hogy egyrészt elrettentse a tisztes állampolgárokat a törvény nem tisztelésétől, másrészt pedig hogy megbüntesse azokat, akiket nem sikerült elrettenteni. Engem nem győzött meg a hatékonysága. Például vannak olyan emberek, akiknek szinte nincsenek érzelmei (pszichopaták), így ez a fajta büntetés abszolút nem mond nekik semmit, meg például Brazíliában vannak olyan erős bandák, akik a börtönökből irányítják a kinti életet. Mielőtt megjegyeznéd, hogy jó, akkor zárjuk be a böriket, hadd jegyezzem meg, hogy nem kell feltétlenül, csak át kéne gondolni a dolgokat - de a börtönrendszerről alkotott véleményemet majd máskor fejtem ki.
Még egy érdekes témát szeretnék felületesen érinteni: a belső/külső (intrinzik/extrinzik) motivációt: vagyis, hogy pontosan miért érzed úgy, hogy egy dolgot meg kell tenned. Vagy mert a főnök/anyu/tanárbácsi azt mondta, vagy pedig mert ellenálhatatlan vágyat érzel a megtételére. Ezt jól bemutatja az a kísérlet, amelyben a napköziben spontán rajzolgató gyerkőcöket pirosponttal megdícsérték ezért, egy idő után pedig azt vették észre, hogy ezek a gyerekek egyre ritkábban állnak neki firkálgatni, és akkor sem olyan lelkesen, mint azok, akiket nem dícsértek. Hogy miért? Mert amíg előtte teljesen maguktól szórakoztak, a jutalmazás utána egyre inkább csak azért, mert várták a pirospontot - anélkül pedig nem. Most akkor tehát mi számít jónak és mi rossznak?
