Linkin Park - A Thousand Suns

Mielőtt bemutatnám a negyedik albumukat, kéne írni egy rövid történelmet, hiszen sok idő eltelt azóta, mikor a srácok elkezdték, és ide jutottak, de ez a beszámoló megteszi helyettem: http://www.reviewrinserepeat.com/artist/linkin-park/album/a-thousand-suns/review
Ehelyett belecsapok a közepébe

Ez egy koncepcióalbumnak számít, ami az atomkor, és az ahhoz kapcsolódó hadviselés köré épülő politikai szövegeket ígér. Bátor vállalkozásnak számít? Már önmagában is, úgy viszont főleg, hogy még a sok változást hozó harmadik albumuk sem volt elég komoly. Mindenesetre a koncepció megvan, nagyon erősen.
Rögtön két intro számmal indul: az elsőben egy robotizált női hang énekel egy Requiemet, a második pedig Oppenheimer egy híres beszéde, természetesen mindkettőnek zenei aláfestése van, amitől viszont olyan brutális, hátborzongató, félelmetes hangulatot teremt, hogy nem mertem kinézni az ablakon, hátha meglátok egy gombafelhőt.
Az album egyébként ebben, mármint az átvezető számokban erős (15-ből 6 ez), meg abban, hogy a már említett beszéden kívül van még kettő. Ezzel tehát nagyon erős hangulatot, kontextust teremt az album. Ilyenkor meg lehet kérdezni, hogy ezek az idézetek csak önmagukért vannak? Nem tudom, szerintem ideillenek. Más kérdés, hogy maguk a számok sajnos már nem annyira ütősek, amitől egy nagyon fura helyzet alakul ki. Rögtön itt van az első rendes szám, ami az intró(k) után kissé csalódásnak hat. A When They Come For Me, a Blackout, Wretches and Kins kárpótolnak valamennyire, jó számok, de nem illeszkednek a koncepcióba szerintem, főleg a rap betétek (amik egyébként jók).
A Fallout/The Catalyst azonban marhajó, szinte tökéletes szám, ezt hallgatom már három napja. Csak azt nem értem, hogyan illik össze a Medal of Honor enyhe militarizmusával.

ui.: a linkeket nem viccből tettem be, sok fontos dolgot mutatnak be, amit nehéz lett volna leírni