2014. január 4., szombat

Liberty City - If You Really Love Someone (The Murk Groove)

Az alábbi muzsikára egy 2012. májusi Dubfire BBC Radio 1-es Essential Mixben lettem figyelmes. Olyannira nem gondolnád, hogy 1994-es kiadvány, hogy képtelen voltam post nélkül elmenni mellette!


2014. január 3., péntek

Bankos, aki nem követi, hanem diktálja / Bankos - Hajsza (prod. by Cadik)

A budapesti előadóművész bő egy évtizede a magyar underground hiphop kultúra elsődleges mérföldkövének számít. A 90-es években és a millennium utáni esztendőkben egy üldözött szcéna bandavezéreként okozott nem kevés fejtörést városvezetőknek és az állami tömegközeledési direktoroknak egyaránt. Tehetségének komplexitása MC-ként is kiteljesedésnek indult, 2003-ban megjelent Rapmotel című albuma méltán hivatkozási alapja a mainstreamtől távol maradni kívánó magyar rap zene világának. Fővárosunk egyik legkúlabb arca a Firma és Az Idő Urai formációk felbomlását követően szóló karrierbe kezdett (2003 – Rapmotel, 2006 – B-Oldal, 2008 – ABC EP, 2010 - A Bankos Mappa), ez alól kivételt egyedül régi cimborájával, Norbával közösen megjelentetett MLKK-Minden Lében Két Kanál című korong jelentette.

Egyértelmű, hogy igényes vizuállal rendelkező videó klipek kitaláláshoz nem kell a szomszédba mennie Bankosnak. A 2008-as ABC-hez készült videó 5Pálcás év videó klipje díjban részesült. A Céllövölde még ennél is továbbment:
„...nemhogy az elmúlt év, vagyis 2008 legjobb rapvideójával van dolgunk, de alighanem a legjobb magyar rapvideóval.”
Számomra az eddig legkedveltebb Bankos klip a Passzról passzra, mely rengeteg, az apró részletekben megbúvó rejtett utalást hordoz magában országunk politikai vezetőit kritizálva. Nagyon finom iróniája ez az egész rendszernek.

A zseniális művészek egyik legkarakteresebb tulajdonsága a folyamatos innováció iránti igényük, a stílushatárok folyamatos feszegetése, illetve azok saját szájuk ízére való formálása. Ez a motívum végigkíséri Bankos eddigi munkásságát, nem egy kiadványánál lepődtünk már meg a jelenlegi trendtől való jelentős eltéréstől. Mire kettőt fordultunk, már az ő cucca lett a trend. Nehéz zene Bankos legújabb dobása, melyet régi cinkostársával, a zeneszerző Cadikkal közösen követtek el. Egyedi instrumentál és formabontó raptechnika jellemzi, az audiovizuális élményt pedig Lőrincz Áron videója tette teljessé. Azt gondolom több szó nem is kell, ízlelgessük, véleményem szerint több meghallgatás szükséges az egész megértéséhez.


Évek óta gyermeki izgalommal jut eszembe a megkezdett esztendő elején: talán ez lesz az, amikor kezembe vehetem a már többször beprómótált Pesti Mese albumot. Így most, 2014 nyitányán sem teszek másképp.