2011. augusztus 13., szombat

Tape Underground

Angol nevével ellentétben egy 100%-ig magyar bandáról van szó, teljesen magyar szövegekkel - nem is értem, hogy miért ezt a nevet választották. Eddig két albumot dobtak ki, Alszik, kikapcsol (2007) és Kukacok, lepkék (2010) címmel, tehát mivel nem mostani, nem fogok albumkritikát írni, csak nagy körvonalakban bemutatni a teljes életművüket.


Saját jellemzésük szerint trip-hopot játszanak, de mára ez a kategória abszolút semmit nem mond (egyesek szerint soha nem is), arra azonban fel lehet készülni, hogy nem egy tánczenekarról van szó. Nagyon finom elektronikai támogatással érik el az ütemeket, de a gitár a leginkább hangsúlyos, amivel jellegzetes témákat állítanak elő. Lassú, néhol nehéz, néhol könnyed a hangzás, de mindig nyugis, befelé szemlélődő tempóban. Mindehhez pedig jön egy elsőre ettől nagyon eltérő énekhang, a maga lassú, magas hangfekvésével (tenor?), az egész mégis nagyon passzol. Külön kiemelném a dalszöveget, ami inkább versre emlékeztet, értsd, néha mintha semmi értelme nem lenne, de hát azt tudjuk, hogy a művészetben nincs jelentés, csak különböző értelmezések (ezt a Kispál rajongók amúgy is tudják). Mindenesetre nagyon dallamos és éneklést kívánó darabok ezek, ilyesmi szövegekkel:

"Gyere el a Holdra velem, odaadom a fél szendvicsem" (Gyere a Holdra)
"Most az a szép, ami csendben hallgat, / befelé lát, álmodja a szavakat, / könnyen felejt el engem, / ha sikerül, a széken a helyemre ül" (Hetedik barát)
"Törölközz meg / nincs itt a helyed" (Kukacok)

Az albumok ingyen letölthetőek, ezen kívül elég ritkán koncerteznek, amiért az a sejtésem van, hogy csak amolyan hobbizenekarként működnek. Mégis, még soha nem hallottam ennyire profi és kellemes hangzású hobbizenekart. Ha nem akarnának direkt ennyire underground maradni, nagy rajongótárbort tudnának kialakítani, és nem csak a bölcsészek körében. Feltéve, ha a magyar hallgatóknak lenne zenei ízlésük. De az eredeti téma az ingyenes letöltés, amiről lássuk az ő saját szavaikat: a cd-t persze rendes pénzért fizikai formátumban is meg lehet venni, és "3 féle borító közül is lehet majd választani annak függvényében, hogy kinek milyen lakberendezési stílusú a szobája, meg milyen színű lemezek vannak a polcain, hogy jól passzoljon. Úgy is lehet, hogy egyszerűen csak letöltöd, aztán feltöltöd az mp3 lejátszódra, aztán elmész sétálni, vagy boltba..."


Kukacok, lepkék (2010)

Végeredményben egy nagyon kellemes hangzású, érdekes, mégis jól énekelhető dalszöveggel operáló, profi hangszerelésű bandáról van szó, ami kenterbe veri a magyar könnyűzenének 80, esetleg 90%-át. Hallgatását nyári estékhez, borozós, cigizős bölcsész beszélgetésekhez, monoton utazáshoz, másnapos letargia enyhítéséhez ajánlom.
Most a youtube-ról nem linkelek zenét, mert csak szétcseszné a blog keretét, meg úgyis két perc alatt behúzhatod az albumokat. Ízelítőként:
Kétperc - http://www.youtube.com/watch?v=IAkrXv-sSjw
SAD - http://www.youtube.com/watch?v=eB-kzi5KtG8
Közelér - http://www.youtube.com/watch?v=g8vvCwPOge0

2011. augusztus 12., péntek

Búcsúzunk a nyártól: Nite Rise Summer Shutdown @Coke Club, Siófok, 2011.08.20.

A Nite Rise kifejezés napjainkra fogalommá nőtte ki magát a hazai szórakozási palettán. Így   államalapításunk ünnepén a NiteForce DJ kvartett méltóképpen igyekszik elbúcsúzni a nyártól. A fiúk a hangulatos siófoki Coke Club nyitott ege alatt húzzák el utoljára (legalábbis ezen a nyáron) a nótánkat. A line-up már konkrét, a beugró nem csillagászati, a hangulatot pedig a zenék garantálják. Egyedül a flyer sikerült kissé búcsúsra.

LineUp:
22.00-00.00: Warm Up: DJ Richardson (Kapunyitás, Tüzijáték)
00.00-01.30: NiteForce
1.30-2.00: Roberto
2.00-2.30: Davis
2.30-3.00: Nikola
3.00-3.30: Andro
3.30-4.00: NiteForce


2011. augusztus 10., szerda

Nemmakezdtem Blog a Facebook-on!

Szeretnénk a szociális hálón is kommunába gyűjteni a blog hű olvasóit! Like-olni nem hogy ér, hanem kell, kötelező! A Facebook ezen aloldalán is mindig ki lesznek posztolva a legfrissebb bejegyzések. Aki nem ma kezdte az bátran nyom egy like-ot, had gyarapodon a közösség!

NEMMAKEZDTEM BLOG A FACEBOOKON!
 

2011. augusztus 9., kedd

napi kurvajó: Portishead - Sour Times

Nem keserű időkre egy keserű időkről szóló szám a Portishead tolmácsolásában. Annak ajánlom aki szereti az igazi trip hopot, itt például az aranytorkú Beth Gibbons vokáljával.




Éppen ma: Prince @Sziget Fesztivál

Szinte már-már annyira triviális, hogy Prince mai első budapesti koncertje okán róla pötyögjek valamit, hogy meglepően hathat olvasóinknak. Ez a nem több, mint 157 centi magas aranytorkú gyerek Minneapolisban nőtt fel, ahol még nyáron is zergebaszó hideg van. 1976-ban kezdte a muzsikálást, ami esetében nem csak azt jelenti, hogy istenadta tehetségű aranytorkával kezdett valamit, hanem megtanul egy rakat hangszeren is játszani (akusztikus gitár, basszus gitár, zongora, billentyűs, szintetizátor, harmonika). A Rolling Stone magazin 500 legjobb dalból összeállított listájára Prince 6 slágerét vésték fel a pontozóbírók. Ma például sikerült elérni, hogy az alapból is cseszett nagy Nagyszínpad elé neki külön kifutót húzzanak fel, mert éppen sétálgatni támadt kedve a közönség előtt. Megjelenése nagyvilági, viselkedése hemzseg a sztárallűröktől (külön heppje az orgona illatú toálett).
Zene műfaji meghatározása teljesen felesleges, én magam eklektikusnak mondanám. Keveredik benne a pop, az r'n'b, de korszakonként kiadott egy-egy funky, soul vagy blues beütésű művet is. Adatfüggők nyálazzák fel a google-t, ott megtalálnak minden pontos Grammy-díj és toplista numero unó adatot.






2011. augusztus 7., vasárnap

Sziget 2011 - Melyik nap mit kaptok? Vasárnap (08.14.)

Vasárnapi lesz a Sziget Fesztivál ötödik napja, mindenki úgy akarja majd magát kitombolni mintha ez lenne az utolsó. A heti jegyesek napok óta ugyanabban az alsónadrágban, bár töretlen lelkesedéssel felvértezve az utolsó ütést fogják bevinni a mártír lét képzeletbeli bábujának. Így első blikkre nem ez tűnik a legerősebb napnak, de főleg a Pop-Rock Nagyszínpad előadóra lehet majd lágyan csápolni.

18:00
The National
1999 óta léteznek és indie-rockot játszanak, hogy miért nem ismerjük őket mégsem? Mert ennyire keletre még sosem tolták arcukat a Cincinnatibeli zenészek. Két-három évente lövellik ki magukból a friss albumokat, a 12 éves fennállásuk alatt, így tartanak ötnél. Érdekesség még róluk hogy 2 testvérpár plusz a frontember, Matt Berninger alkotják az ötösfogatot.


19:30
Kid Cudi
Az aktuális (igazából már nem is, a Memories óta nem igen hallottunk felőle) kettőpontnullás Kanye Westet merész próbálkozás volt betenni a sátorba. Most akkor ő énekes vagy DJ, esetleg showman? Talán a performanszának értékesebb keretet fog adni a zárt tér. Bizonyára kívülről fújjátok Ti is megmonumentálisabb alkotásait. Ha nem csal a számológép és a Youtube számlálója, akkor csak a Day 'N Night-ot minden magyar 7.2-szer láthatta.


20:10
Marina & The Diamonds
Új hullámos angol énekesnő Marina és a mögé állított banda a A38-WAN2 Színpad fog fellépni. Egyetlen albumok jött ki, a tavalyi The Family Jewels, azt bizonyára végigdalolásszák.


21:30
White Lies
Ez a bandanevet piros, vastag filccel tessék aláhúzni és az ígérethez híven megjelenni a kezdés előtt. Őket se ismerik a vidéki műv házakba, mivel általában a világ legnagyobb zenei fesztiváljain szoktak csak fellépni, azt is megválogatva. Büszkeségtől dagad a magyar melle, mikor a Szigetre eltudunk hívni ekkora zenészeket. A három londoni arc 4 éve tolja ebben a formában, két albumuk viszont sokat tette a zene egyetemes történetéhez. Pár kedvencemet gyorsan ide is linkelem!




22:00
Steve Angello
A Swedish House Mafia okosan felosztotta a feladatokat. A Balaton Soundra eljött a trió két harmada Sebastian Ingrosso és Axwell személyében, Budapesten pedig Steve Angello fogja megmutatni a világ általa vélt aktuális house trendjét. Érdemes ezt a három csókát együtt kezelni, gyakorlatilag a világ mainstream zenéit ők már house-osították saját remixeikben. Ezeket annyira nem is, de Angello saját cuccait igazán kedvelem, meg van a saját, egyedi esszenciája a munkáinak.