hol a legszakadtabb a közeped, ahol dúlnak az emberevők.
Ki a következő irtott kártevő vagy védett faj,
hajtóvadászatra melyikőnk kell, mikor lemegy a nap.
Ki az, akit a falka fal fel és nincs több bocsánat,
csak szédelgünk, kergetjük körbe a futó rácsokat.
A cirkuszi ketrecben, kígyózunk a műfák ágain,
rég a zebrákra kentük a rabruhák csíkjait.
A váróba zárkózunk be, pókcsápok a lábaink,
csak a vágóhídi lényektől élethűek az álmaink.
Vérfoltok a bundákon, három lyuk a terrormaszkon,
fulladunk, mint a halak a levegőn, tetemek az aszfalton.
Jó helyen csak bajt hozunk, mint a fekete kandúrok ránk,
hegyen-völgyön át, dagad a hold, ásít a világ.
Fennhordjuk bölcsen, mint az agyarán gazdagodott elefánt,
fogságban születünk, a természetfilmek nevelnek már.
Többeknek nyílt itt a tan,
Bibliaként hatnak, de majd elmúlik,
valami vakít, kihalt folyosón visz az útig.
Majd a vízhangos terem,
az éhség vezet, nem a szerelem.
Farkas tör a pásztorra, rejtőzünk az állatkertben.
A válaszok ölnek, az igazság néha fáj, elkapnak,
összerogyunk, könyökkel a térdükkel a földbe taposnak.
Bankos nem a prém, a sima bőrvadász.
Visz a parancs, visszavág a természet, teljesül a revans.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése