2011. február 17., csütörtök

Fekete hattyú - Black Swan (2010)

Miért néznék meg egy filmet a balettról? Kérdeznéd, ahogy én is kérdeztem magamtól. Ráadásul az sem szokott érdekelni, ha a film valamilyen szakmával foglalkozik. A nagy felhajtás, na meg Darren Aronofsky neve (még nem csalódtam a fickóban) viszont rávett, hogy mégis megnézzem.



 Szerencsére azonban pozitívan csalódtam; már az harmadánál tudtam, hogy ez egy nagyon jó film. Igen, a balettról szól, jobban mondva arról, hogy egy balerina mennyire rááldozza az életét, de ennél sokkal, de sokkal több. A balett csak egy eszköz - és habár nem kaptam kedvet ahhoz, hogy elmenjek egy előadásra, mégis máshogyan nézek rá -, lényegében bármilyen elhivatást bemuthatatott volna. Tehát, mivel több? Először is, a film nagyon személyes, mármint Ninát (akit Natalie Portman alakít, meglepően rohadt jól. Szóval aki csak a Star Wars-ból ismerné, feltétlenül nézze meg ezt is) nagyon közelről ismerjük meg, annak ellenére, hogy nem sokat beszél, amikor igen, akkor is halkan, és lényegében nincsen élete a baletton és az anyján kívül. A személyes problémáit (amiből nincsen kevés) viszont jól bemutatják nekünk. Másodszor, a többi szereplő. Köztük is Thomas (Vincent Cassell), aki kissé arrogáns, és érdekes felfogása van az edzőségről, ami néha súrolja a zaklatás fogalmát, viszont ravasz. Meg persze Lilly (Mila Kunis) is, aki szinte teljesen Nina ellentéte: egy laza, élénk rosszkislány.
Harmadszor, a történet maga, ami egyszerű a maga módján, és sejteti a végkifejletet, mégis végigizgultam, ugyanis a köztes események, és a hogyanok izgalmasan vannak bemutatva (javítva egy megjegyzés alapján). Meg hát itt van a több rétegűség: a Hattyúk tavának története, Nina története, maga a balett előadása, és persze az átfedések, ellentétek, egymásra utalások, meg a sok apró szimbólum és jel: tükröződő felületek, fehér és fekete kontrasztja, utalások a hattyúkra, na meg egy kis pszichológia (freudi, jungi, vagy DSM, végülis mindegy).
Az az egy figyelmeztetnivalóm van, hogy lassú, ami miatt egyes ADHD-es egyének csak 10 részletben tudnák megnézni (kacsintás blogtársra), viszont ez a lassúság szükséges (szintén javítva). Az egyes elemek mondjuk szerintem lehettek volna erőteljesebbek is. Tehát az egész film magával ragadó, megrázó, elgondolkodtató. Tőle csak a King's Speech veheti el a legjobb filmért járó Oscart (amit ugyan nem láttam, de sejtem, milyen. A Social Networknél mindenképpen jobb). További elemzés nem szükséges, már csak azért sem, mert nem hiszek benne: bármi legyen is Nina "baja", az hihetően van bemutatva.

2 megjegyzés:

  1. Teljes, remek elemzés, viszont a cselekmény, a történet alakulásának sebességébe sem lehet belekötni. Amennyiben gyorsított volna a rendező, az itt felsorolt jellemvonások nem lettek volna megvalósíthatók a gyors iram miatt. Az alkotás kiszámíthatóságával sem értek egyet. Sejteti ugyan a végkifejletet, sőt az őrület teljesen világos, de a köztes cselekmény és az őrület mértéke - ha lehet így fogalmazni -, valamint annak megvalósulása nem tudható előre. Mindazonáltal tényleg nagyszerű film és részletes, figyelmes elemzés.
    Keep it up Sir Gabrie!

    VálaszTörlés
  2. Thanks:)
    Én is úgy értettem, hogy a tempó kellőképpen lassú, valóban nem lehet gyorsabb. Csak néha az egyes elemek lehettek volna hangsúlyosabbak, talán. A végkifejlettel kapcsolatos megjegyzéseiddel egyetértek, a bejegyzésbe is így kellett volna írnom.
    peace

    VálaszTörlés