Ahhoz, hogy erről a filmről írni tudjak, két dolog kellett: egy kis időnek eltelnie, és egy kis, a témához nem kapcsolódó filozofálós beszélgetés. De erről később.
A film történetét könnyen lehet
Jób történetével párhuzamba vonni, de ha anno aludtál
hittanórán, nem baj. Viszont előny, ha járatos vagy a zsidó kultúrában, és nem csak azért, mert elsődlegesen ez is zsidó (származású) emberekről szól, hanem mert tele van zsidó utalásokkal. Eleve egy nem kapcsolódó jelenettel kezdődik, ami kétszáz évvel ezelőtt játszódik: egy házaspárt meglátogat egy régi ismerősük, akiről viszont úgy hírlik, hogy meghalt. A feleség emiatt állítja, hogy egy Dybbuk, egy démonról van szó, a férj viszont elhiszi, hogy mégis csak él az ember. A jelenet úgy szakad félbe, hogy sem ők, sem a néző nem biztos, melyikről is van szó.
A film maga is ilyen. Van egy kissé balfék, és gyenge szociális képességű fizikaprofesszor, Larry Gopnik, akivel egyre többször esik meg valamiféle kellemetlenség, csak pár példa: a fia, ahelyett, hogy a Bar Mitzvájára készülne, füvezik, az életképtelen testvére a nyakán lóg, egy diákja megpróbálja korrumpálni. Ennél csak még több szar fog a nyakába hullani, ő pedig megpróbál rájönni, hogy mégis miért: saját hibájából, vagy Isten akaratából? Sorra látogatja az ügyvédjét majd három rabbit, de a kérdéseire csak még több kérdést kap vissza. Aztán vége lesz. Ennyi.
Én is csak bámultam, hogy minek néztem végig egy x perces filmet, amiben események történnek, de minden magyarázat nélkül? Nem vagyok oda a szájbarágós, moralizálós történetekért, de azért valamit adjon nekem. Szóval nagyon dühösen álltam fel a végén, és teljesen értelmetlennek meg céltalannak találtam az egészet, és megfogadtam, hogy soha többé nem nézek Coen filmet. Ráadásul sötét vígjátéknak volt titulálva, de túl sok vicces elemet sem találtam benne. Persze, a figurák valamilyen értelemben komikus figurák (pl. az
első rabbi), de kell egy kis mizantrópia az értékeléséhez.
Aztán volt egy kis időm elfelejteni a csalódásomat és dühömet, így mikor egy beszélgetés során felmerült, hogy a történeteket el lehet helyezni egy skálán: egyik végén
Coelho áll, a maga pozitív bölcsességeivel. Ebben a világban rend uralkodik, egyszerű mondatokkal lehet nagy igazságokat kifejezni, és csak meg kell rendelned az
univerzumtól, máris öledbe hullik a boldogság. A skála másik végén ülnek a Coen tesók. Ez a világ teljesen értelmetlen és kaotikus, ahol csak azt hiszed, hogy van értelem és cél, de rohadtul nincs, sőt, mintha minden ellened esküdne össze. Így már értem a filmet, meg a "mondanivalóját", amit végülis jól átad. Ennek ellenére nem ajánlom, mert nem egy kellemes moziélmény, bár a kritikusok zabálják.
