Lana Del Rey, a popbiznisz alternaívája

Fura egy csaj ez a Lana Del Rey. Külsőségekben megszólalásig hasonlít a Skinsből jól ismert Kaya Scodelariora, de személyében nem színjátszási, hanem ének tehetségről beszélhetünk. Csúnya sztereotípia valakit a külsője alapján zeneileg elhelyezni, egy életre beskatulyázni. Mégis alap dolognak vesszük, hogy aki kitekint a lowrideréből halk Dr. Dre ütemre, annak fux kell hogy legyen a nyakában, aki pedig növeszti a kisujján a körmöt az gyakrabban fog Metallicat hallgatni, mint Balázs Fecót. Hogy utóbbi kategóriát se sértsem meg (mintha ennek a körnek nem lennének pártfogói), a vidéki kultúrházban jobban ül a tombolahúzás alá Postás Józsi legfrissebb klubbangere, mintha Richie Hawtin pakolná közben. Lana nem úgy néz ki, mint ahogy és amit énekel. Ezért tud ott lenni, ahol és egyre több ilyen lesz. Mindenki alternatív szeretne lenni.

Teljesen hozzá vagyunk szokva  ahhoz, hogy napjaink sztárjai már érettségi előtt Playboy címlapfotóval és az ezzel járó megkérdőjelezhető sikercsomaghoz jutnak. Ergó mindenki kiég 20, de legkésőbb 22 éves korára. Elizabeth Grant vagy, ahogy szélesebb körben hivatja magát Lana Del Rey akkor kezdte mikor mások hullámvölgybe kerülnek. Érettebb fejjel, 20-22 éves korában indította be határozott rugaszkodással karrierjét. Nem elég ezt zenei projektnek nevezni, hiszen akárcsak mondjuk Lady Gaga esetében is, ez a hadjárat ennél jóval összetettebb. Önmagát punk és ezzel együttjáróan totálisan öntörvényű Nancy Sinatrának nevezi, olyan zenei táptalajban felnőve melyet Britney Spears, Elvis Presley és Kurt Cobain kannájából folyó víz öntöz. Diszkográfiája áttekinthető méretű, 2010. januárjában adta ki első, akkor még sok rivaldafényt nem eredményező lemezét Lana Del Ray (nem elírás!) A.K.A. Lizzy Grant címmel. Pontosan még az alteregót sem sikerült behatárolnia, melynek mentén szeretne felmászni a világsiker égigérőpaszujára. Lebiggyesztett szájú, világfájdalmat mindvégig magán viselő karakterére magasról tett a világ. Bő másfél évnek kellett eltelnie, hogy pörgőrúgást kapjon a közvélekedés és Lana Del Reyt 2011. év végére már nem csak az osztálytársai ismerték Effy hasonmásaként (eljő még annak az ideje, hogy a hasonlat fordítva forog közszájon).
2011. júniusában Lana leszerződött a Stranger Records-szal és bemutatkozásként kiadták a Video Games című single-t. A hozzá elkészített videó, annyira indie lett, hogy az arra allergiások háttal nézzék. Európa összes országában megmártózott a top10-es listákon, Németországban numerounóig vitte.

Az, hogy nem egy egyszámos előadóról van szó személyében, az albumcímadó Born To Die-val bizonyította be. Hivatalosan 2011. december 30-án jelent meg, extravagáns klipje (egyelőre csak) alulról veri a 20 milliót. Igen! Minden magyar kétszer látta. Kétszer a közértes néni, kétszer a trendi osztálytársad és te magad is, kétszer...

Sikerének titka egyértelműen a réteg telibetalálása. A popbiznisz ilyen mértékű kiépülésével kénytelenek az előadók elfogadni, hogy nem ők gyártják a trendet, hanem csak fekszenek alá a közakaratnak. Hiú ábránd az feltételezni, hogy Lana maga találta fel előadásmódját, imagét és úgy ánblokk az egész stílusát. Nekünk, a népnek volt rá szükségünk. A lebiggyesztett szájára, a melankólikus hangulatára ezen a hideg, hosszúnak ígérkező télen.

Lana Del Rey - Born To Die (2012)

A Saturday Night Live című, szigorúan élő TV-s műsorban való beégésén pedig csak lepődik meg, aki hitt abban hogy Fresh Viki és Fresh Andi aranytorkú énekesnők...