2011. november 4., péntek

Ellen Allien & Apparat - Orchestra of Bubbles (2006)

Vajon mi születik abból, ha két, meglehetősen lassú és monoton számokkal dolgozó DJ összefog? Jelen esetben a lassú, halk, tehát nem különösen feltűnő, viszont annál nyugisabb ütemekkel dolgozó Ellen Allien (Ellen Fraatz), és a szintén hasonló, de még annál is köldögbámulósabb atmoszférát teremtő Apparat (Sascha Ring) kollaborációjáról van szó. Aki valami abszolúte feltűnést nélkülöző, 10-es pulzusszámú, szürke albumot várt, az nagyot fog lepődni, kurva nagyot (bár a Moderat példájából láthattuk, hogy ha Sascha a kaotikusabb, hip-hop ütemektől sem visszariadó Modeselektorral összefog, csodálatos dolog születik).
Az első szám ugyan még hozza a várható zenét, de ahogy a neve is sugallja (Turbo Dreams), azért van itt más is, pl. elektronikus gitárra hasonlító riffek. De mindegy, jön a második szám, ami egyszerűen csodálatosan szép, a Winampom szerint már 15-ször lejátszottam, ezzel első helyen szerepel (tudni kell rólam, hogy 3-nál többször ritkán hallgatok meg egy számot, mikor megismerem), be is linkelem:



Egy kicsit álmodozós a hangulat, persze, de az ütemek jobban kopognak, és úgy egyébként is, ezt nem vártuk, nem várhattuk. A következő szám is egy komorabb hangulatot fog meg, keményebb ütemekkel. És így tovább, néhol technósabb beütésekkel, összességében dinamikus és ritmusos számokkal. Mindegyik szám nagyon jó, és a maga módján egyedi. Párat ki is ragadnék, bár sokkal többel tenném:





Legutoljára pedig a másik kedvencem, ami sajnos nincs fenn youtube-on teljes egészében, és embeddelni sem lehet, de nem szabad kihagyni:
Floating Points - http://www.youtube.com/watch?v=2jmO__11hzY

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése