The Chemical Brothers - Further (2010), Hanna OST (2011)

Szégyenszemre eddig The Chemical Brothers-t csak a slágerek alapján ismerem, ezért előre elnézést kérek, ha hozzá nem értő módon szólalnék meg (mi az hogy hozzáértő? Én fogyasztó vagyok, nem kritikus), és ha nem tudom elhelyezni két új albumukat életművükben. Ja igen, kettő, mivel a rendes studióalbumukon csak nyolc szám van, és a Hanna OST-t önmagában végigelemezve kevés, így összerántottam őket.

Further (2010)

Az album összes száma mellé egy videó is jár. Nem tudom kinek van türelme zenehallgatás közben csak a képernyőt nézni és semmi mást nem csinálni, mindenesetre támogatandó ötlet (anno a Moderat albuma mellett szívesen láttam volna ilyet). A videó csak kiegészítője a zenének - mint ha csak koncert közben vetítenék ki. Kétségkívül szépek (és ugyanúgy egybe vannak vágva, mint a számok), egész jól kiegészítik a számokat, de túl sokat nem adnak hozzá a zenéhez. Tehát nem videóklippek, csak illusztációk.
Amikor felcsendült az első szám, a Snow, a véletlenül a közelben tartózkodó, a mai zenében nem túl járatos fateromat arra figyelmeztettem, hogy most monoton zajt fogok hallgatni a következő 52 percben. Amúgy nem, mert ugyan a monotónia jellemzője az albumnak (milyen elektronikus számnak nem? és miért lenne az baj?), de kellően színes. Pl. a Snow tényleg úgy indul, mintha bekapcsolva hagyták volna a mikrofont, amit az elektromos kütyük ingereltek és gerjesztettek volna, de nemsokára egy kellemes női vokál dobja fel.
Amúgy meg bírom a monoton számokat (fuck yeah, minimal), így ezt majdnem 12 percig szolgáltató Escape Velocity (hatalmas robbanás 8:10 körül) igazi csemege volt.
Egyedül a Horse Powerrel volt gondom. Ez túl vad és durva (minőségjelzőként, nem pedig nyomatékosítószóként), pedig a szétcseszett elektronika bejön. Ezt megint egy kellemes szám követi, a Swoon (valaki megsúghatná, mi köze van a My Bloody Valentine-hoz), utána pedig még kettő ilyen.
Szóval meglehetősen egyenletes az album, hiányoznak róla a slágerek, ez talán egy új fajta szerénységet takar, mindenesetre jól áll. Nem túl kísérletező kedvű, de remekül fogyasztható.

Hanna OST (2011)

Ezt az albumot a filmtől függetlenül akarom bemutatni, már csak azért is, mert önmagában is fogyasztható, anélkül, hogy bárki hallott volna a filmről magáról (a banda is ezt gondolhatta, mert a számok sorrendjét a zene határozza meg és nem a jelenetek sorrendje). Rögtön itt van a Hanna's Theme, annak is a vokálos verziója (oké, az pont az utolsó szám), amit rádióban is simán játszhatnának. Kellemes, szép, miegymás. Ezt rögtön feldobja az Escape 700, hipnotizáló zümmögéssel, keleti hatással és kiváló ütemmel. A The Devil is in the Details mint egy körhinta zenéje (amire később rájátszik a The Devil is in the Beats egy vadabb megközelítésben). The Forest: 1 perc bálnaének, mindegyis, az Escape által megkezdett pörgést eleveníti fel egy rövid időre a Quayside Synthesis, majd pár nyugodtabb szám. Mégis, ezek változatosabbak, mint a studióalbumé, csak sokkal rövidebbek. Viszont időnként feldobják pörgős számok, néhol d'n'b ütemekkel (Bahnhof Rumble). Ha ezeket a számokat kicsit kinyújtanák, és rendes studióalbummá gyúrnák, egy lélegzetelállítóan ütős végeredmény születne. De komolyan, nem is értem, hogy ez a kísérletezős, klassz és pörgős megközelítés miért nem látszik az előző albumon.
Na de félre a folyamatos összehasonlításokkal, csak ugorjuk át a töltelék számokat (általában kevesebb, mint másfél percesek), és élvezzük az album második felét, amit már tényleg egy az egyben le lehet játszani, nem is írom le a címeket, de szeretném kiemelni a Container Parkot, amit Crystal Castle-ös sivítás kísér a háttérben, és remek motívumban csúcsosodik ki.