Parfüm - egy gyilkos története (Perfume: The Story of a Murderer 2006)

Egy meglehetősen régi filmet (2006-os) ajánlok ma. Anno én sem akartam megnézni, mert a "parfüm" szóból csak annyi jóra számíthattam, mint mondjuk a "Bor, mámor provansz"-ból (ami egyébként nem borzalmas, csak kissé sablonos), de egyből ott van az alcím is, ami teljesen mást ígér. Plusz a regény, amiből adaptálták, Kurt Cobain kedvence, mindig magánál hordta, szóval ha neki bejött, én sem tévedhettem nagyot.

Az egész történet egy apró feltételezésen alapszik: mi lenne, ha születne egy ember, akinek nem az emberek elcsökevényesedett szaglószerve jutott volna, hanem egy sokkal kifinomultabb, amivel akár kilométerekről ki tud szagolni akár egy ember homlokán végigcsorduló izzadtságcseppet? Azonban ahogy sokszor a különleges képességű emberekkel (savantok, nem supermen és superwomen) lenni szokott, ennek is ára van: a főszereplőnek, Jean-Baptiste Grenouille-nak a lelke egy kissé visszamaradott. Értsd: még a gyilkosságtól sem riad vissza, hogy megszerezze az illatot (különleges nők illatát), amit keres.
A film nézése közben azonban nem szabad elfelejteni, hogy ez egy művészeti alkotás, mese, vagyis szerepelhetnek varázslatos elemek: G alakja teljes egészében a szuperszaglásával és az illatok erejével. Persze, a szagok magukban is hihetetlen dolgokra képesek (most hadd ne idézzek vizsgálatokat, mert rengeteg helyet foglalna el, de szívesen elmondom), de nem ennyire. Mikor először láttam, pont akkor tanultam a szaglás fiziológiájáról, szóval ráncoltam a szemöldököm egy-két túlzáson, de a racionalitást a mese kedvéért fel kell függeszteni.

A film tehát nem egy giccses, romantikus film, ahol kikent burzsoá emberek szagolgatnak mindenféle finom parfümöt. Már a film ötödik percében a 18. század legbüdösebb helyén találjuk magunkat: Párizs halpiacán. Tehát ez a szagokról szól, mindenféléről. Ez pedig egy merész vállalkozás, mert a film nehezen adja át, de ez a jelenetet azt bizonyítja, hogy a készítőknek mégis sikerült, nem csak a gyomrunkat, hanem az orrunkat is összerándítani (az imdb trivia oldala szerint a forgatás helyszínétől kilométerekkel is lehetett érezni a több tonna felhasznált hal bűzét).

A szagokon és a hátborzongató (sorozat)gyilkosságtörténeten kívül még a nagyon szép képi világ (kosztümök, díszletek, de persze remek kamerakezelés is. Illetve meztelenség), izgalmas fordulatok, jó színészi játék (Alan Rickman, Dustin Hoffman és természetesen Ben Whishaw, akiről senki nem hallott, pedig nagyon jól alakítja Grenouille-t). Csak ajánlani tudom, én is már kétszer láttam.

Természetesen az adaptációknál mindig felmerül a hűség kérdése, és sokan a film szemére vetették, hogy nagyon leegyszerűsít, és blabla. Szerintem pedig nagyon jó munkát végeztek, és ugyan tényleg egyszerűbb, sok kihagyással, de szerintem nagyon jó lett a végeredmény, egy önálló alkotás, sok újítással. Ha a film tetszett, ajánlom a könyvet is, mert az még többet ajánl, leginkább sok humor és szatirikus hangvételt. Az egyes szereplők is másmilyenek, Baldini egy beképzelt, tehetségtelen, önző alak; feltűnik egy agyament Márki, aki bikaspermát locsol a rétre tőgyvirágok növesztésére; Greonuille pedig egy undok kis kullancsként van bemutatva. A könyvbeli G. egy mizantrop, ezért spoiler! a végén az orgia után nem azért lép le, mert nem őt szeretik, hanem a parfümöt, plusz nem tudja életre kelteni a szerelmét - hiszen soha egy fél pillanatig nem is voltak benne ilyen érzések. Azért lép le, mert hiába imádták, ő végképp megundorodott az emberektől. Spoiler vége.